sohoneysubs - Az én munkám a ti örömötökre

Park Yoochun

2018. július 26. - sohoneysubs

Park Yoochun

Június 4. Yoochun 28. (Koreaban 29.) születésnapja. A születésnapi fantalálkozójára 15 perc alatt elfogytak a jegyek. Mi is szeretnénk tisztelegni a nagy nap előtt, így összegyűjtöttünk 10 érdekességet, amit talán még nem tudtatok róla.

1. Nagyon közel áll az öccséhez, Park Yoo Hwan-hoz, még mindig hordja azt a karkötőt, amit tőle kapott több, mint 8 éve. Ha a karkötő éppen nem passzol az általa játszott karakterhez, akkor leragasztja vagy elrejti, hogy ne lehessen látni.

2. Kétkezes, ami azt jelenti, hogy mindkét kezével tud írni.

3. Habár Szöulban született, hatodikos korában Amerikába költöztek, itt végezte el az általános iskolát és itt kezdte el a középiskolát. Angol tudását a Miss Ripley-ben is megcsodálhattuk.

4. Vett az anyukájának egy fagyizót (Timeout Gelato). Sajnos 2013-ban be kellett zárni, mert a franchise, amihez a bolt tartozott, kivonult a piacról. De még mindig ez a legjobb ajándék.

5. Az anyukája iránti szeretetét jelképezi a lapockáján található tetoválás, mely anyukáját ábrázolja és a „Micky” szót thai nyelven. Van egy madártoll a bokáján, egy „TVFXQMYC’ (for TVXQ and Micky Yoo Chun) felirat a derekán, egy „Always keep the Faith” és egy „Jaejung Yuhwan Junsu” felirat a mellkasán egy főnix szárny mellett. Jaejoong-nak is van egy „Always keep the Faith” feliratú tetoválás ugyanazon a helyen.

6. Egy interjúban nagyon aranyosan utánozta Rose-t a Titanicból: youtu.be/EFBBHUODo34

7. Az ideális nő számára olyan, akinek kedves arca van és aki olyan érzést kelt benne, mint a napfény, jól kijön MIcky rokonaival és szereti a körülötte lévő embereket.

8. Kutyaszőr allergiája van, ennek ellenére nagyon szereti a kutyákat, van is neki három: Harang, Namu és Norae.

9. Jobban szereti, amikor hosszú a haja, de sorozatbeli szerepei ezt nem engedik meg, és mindig újranöveszteni nem túl egyszerű.

10. Szokott jótékonykodni. Sapkákat és cipőket ajánlott fel egy jótékonysági árverésre (több mint 200 sapkája van) és részt vett vakoknak készülő hangoskönyvek felvételeiben a Good Library Project keretében.

 

Forrás

A bejegyzés trackback címe:

https://sohoneysubs.blog.hu/api/trackback/id/tr1214144383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.